A Le Quartet (ejtsd: lekvártett) vonósnégyest négy, a természettudományok iránt elkötelezett és emellett amatőr zenész egyetemista/doktoráns lány alakította meg 2006-ban. Egymásra találásunkban nagy szerepet játszott egy kanári és az orvosi hallgatói szaklap. Mind sok év zenetanulás és zenekari gyakorlat után álltunk, és kamarazenélni szerettünk volna. Olyan nagyszerűen egymásra hangolódtunk az első próbán, hogy egy hónappal később már koncertet adtunk. Bár más-más munkahelyen dolgozunk gyógyszertörzskönyvezőként, radiológusként, illetve vakcina formulálóként, szabadidőnkben azóta is együtt zenélünk. Műsorunkat eleinte főleg klasszikus szerzőktől válogattuk (Haydn, Mozart, Borogyin, Rahmanyinov, Dvorak), később filmzene-átiratokból és mesefilm-zenékből is összeállítottunk teljes műsort. Mostani koncertünkön a teljesebb élmény kedvéért a filmzenékhez összevágott videót is vetítünk.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt ingyenes előadásunkon, amelyet 2024. február 11-én délután 14:30 órakor tartunk a jászfényszarui Rimóczi kastélyban (Szentcsalád tér 18, 5126).